Élet a Magnóliák Műhelyében

Mostanában van több olyan téma a műhelyben,(gyerek fotókurzus, családi fotózás) melynek a fókuszában a fotózás áll. Dóri régóta, én csak mostanában kacérkodom azzal, hogy mindent megörökítsek. Ennek kapcsán kicsit elkezdtem tanakodni, hogy vajon most miért és eddig miért nem? Az eddig nemnek talán csak a lustaság volt az oka. Az is igaz, hogy nem rendelkeztünk családilag megfelelő technikával - csak olyan kezdetlegessel. De manapság ez már nem annyira lényeges, hiszen az ilyen mindennapiember-dokumentáláshoz nem is biztos, hogy olyan profi felszerelés kell.
Mit is szeretnék, ha meglenne? Például egy jó kis családi közös falást. Ami most is volt! Finomabbnál finomabb kaja - és csak eszünk és dumálunk, megjegyzést teszünk, nevetünk. Ezt hogyan adjam vissza? A fotó visszaadja? Szerintem nem a kép maga, hanem ami eszembe jut róla. Lehet, hogy másnak nem fog semmit mondani. De kinek készítem a képeket? Magamnak? A családnak, akik ott voltak, vagy az ükunokámnak? Ebben döntést kell hoznom!

Aztán jó lenne a Műhely sok-sok pillanatát megörökíteni. Nem arra gondolok, amit ti is láttok az FB.-n vagy az oldalon! Hanem például hogyan készülünk fel egy-egy WS-ra: ahogy szaladgálunk varrógépekkel, vasalódeszkákkal vagy éppen létrákkal. Vagy amikor ötven csomaggal a kezünkbe jövünk be a Műhelyben és megállunk a pékségben. Lepakolunk-választunk-felpakolunk és aztán otthagyjuk amit vettünk - és újra lepakolunk... Vagy amikor vége a NIA-nak és öt percig csak ülünk a földön pihegünk és néha szólunk egyet-egyet, de alapvetően a pillanatot élvezzük. Én azt is imádom, amikor a szombati Alkotóműhely szünetében a gyerekek ropogtatnak.
Katartikus élmény volt számomra az első ISHTA jóga órám végén, amikor a rövid pihenés után felnéztem, kint sötét volt, bent égtek a gyertyák és a papír lámpák - és mindenki mosolygott. Nem beszéltünk, de azt hiszem, hogy elfáradtunk és csak jó maradt bennünk.
Aztán ez a gyerek fotó tanfolyam. Mi ütött belénk, hogy gyerekeket akarunk még megtanítani arra, hogyan lássanak fotósan? Nem azért, hogy mindenki fotós legyen, hanem azért, hogy fejezzék ki magukat a saját látásmódjukban. Szerintem ez a legfontosabb! Mi felnőttek ezt már elfelejtjük, meglátni a pillanat gyönyörűségét. Ők ezt még látják. Tanulják meg megőrizni a jó pillanatokat.

Számomra a fotózás CSAK gondolata is segít abban, hogy jobban észrevegyem a pozitívumokat a pillanatokban. Sokszor fejben már klikkelek is! De vigyázzatok, úgy néz ki, hogy szerzek egy jó kis gépet! Meneküljetek a sok fontos pillanatom elöl!